Olvasóklub tapasztalatok


Szabó-Tasi Kata tapasztalatait olvashatjátok az Olvasóklubról (Katáról röviden: nagyon aktív Rainbow partner, Könyvmuttis, de minden ki fog derülni a beszámolójából…)

Óriási lendülettel és érezhető lelkesedéssel kezdett hozzá a szervező (Rainbow) a Kaméleon Olvasóklub 2012-13-as tanévre szóló játékának megszervezéséhez. Jól szedett, könnyen áttekinthető információs panelek, színes, érdeklődést felkeltő plakát, előjelentkezésnél fizetési kedvezmények, és a lényeg, maga a kínált élmény: tartalmas, színvonalas, az olvasást népszerűsítő játék. Most mégis hadd merengjek vissza a múltba inkább, és számoljak be az (akkor még Rainbow) Olvasóklub első évéről. Ha pedig merengés, hadd legyen ez kissé rendhagyó, és talán személyes is.

Két kisgyermek anyukájaként (2 és 4 évesek), és a mesék és mesekönyvek szerelmeseként, Könyvmutatványosként egyenes utam vezetett a Rainbowig. Mindemellett egy icipici faluban élek, ahol néhány lelkes felnőtt arra szövetkezett, hogy egy egyesületet szervezve a helyi gyerekeknek, akik közül sokan nem jutnak el még a legközelebbi nagyvárosba se egy-egy kulturális programra, kézműves foglalkozásra, színházba, helybe hozza a programokat. Amint értesültem a Rainbow Olvasóklubról, meghirdettem a programot, és… és senki nem jelentkezett.

Egyetlen alsós sem, pedig hét gyerek kezdte a faluban az első osztályt. Mivel nem tudtam, hogy mi lehet az inaktivitás oka, egyesével felkerestem az elsősök szüleit, és beszélgettem velük az olvasóklubról, a benne rejlő lehetőségekről. Személyesen megszólítva már nem mondtak nemet, így négy elsőssel, egy harmadikassal és egy negyedikessel vágtam neki az első évnek. Ez fontos, kedves szervezők! Ha a plakát nem ragadja meg a szülőket, vagy a gyerekeket, egy-két személyes szó, a megmutatott szép, színes, izgalmas és tartalmas mintalap nagyon sokat segíthet. Az igazság elhallgatása lenne, ha nem ejtenék szót arról, hogy a mi falunkban a Rainbow jóvoltából nemcsak az segített, hogy személyesen bíztattam a szülőket és a gyerekeket a jelentkezésre, hanem az is, hogy óriási nagy támogatást kaptam a szervezőktől: egyetlen résztvevő díjat befizetve az „én gyerekeim” ingyen vehettek részt az első éves programban. Itt bizony sok családnak már a hónap közepén elfogy a pénze, mégis, ebben a programban most bárki, aki szeretett volna, részt vehetett.

Szabó-Tasi Kata

A kezdeti ódzkodás és az első feladatlapok kitöltése után már várták a gyerekek a következő fordulót, hovatovább, türelmetlenül. Ösztönzőleg hatott az első forduló utáni hatalmas ajándék, egy 2012-es falinaptár volt, mindenkinek. Nagy erejű volt ez a visszacsatolás, mert volt egy kislány, aki ezt az ajándékot látva csatlakozott be a programba. Leendő szervezőknek súgom ismét, hogy igen, vannak gyerekek, akik az ajándékkal motiválhatók, vagy szólíthatók meg. De akárhogy is, ha már egyszer kézbe vette a lapokat, megoldotta a feladatokat, és készhez kaphatta a kijavított feladatlapot, már örömmel vesz részt benne. (Az én feladatom ezután ki is merült abban, hogy fordulónként eljuttassam a kérdéseket a gyerekeknek, majd a kitöltött feladatlapokat az előre felbélyegzett borítékkal postázzam.)

Kifejezetten jó dolognak tartottam, hogy „központilag” javítják a feladatsorokat. A javító számára ismeretlen gyerekek válaszai objektívebb megítélést kapnak, ellentétben az iskolai, néha – valljuk be – elfogult tanári javításhoz képest. Meglepő eredmények itt is születtek: a gyerekek között lenézett, butának beállított kislány – igen, kimondom, ilyen is van! – eredményei ugyanolyan jók voltak, mint a legjobb tanulóé. A könyvtáros néni is örömmel mesélte, hogy voltak gyerekek a könyvtárban, mesét keresni. Egyetlen esetben tört meg csak a lelkesedés, az egyik forduló egyik feladata nehezen volt értelmezhető, a szülőknek is feladta a leckét, ez rossz szájízt hagyott többekben. Biztos vagyok benne, hogy jövőre nem lesz ilyen.

Abszolút laikusként talán csak egy észrevételem van: a gyerekeknek, és a szüleiknek is jobban örülnének, ha egy rövid, szöveges értékelés is lenne a lapokon a javítás után.

Bár még zajlik az utolsó forduló, az évadzáró alkalomra összehívom valamennyi „kis olvasóklubosomat”, mert hogy így már egy igazi csapat vagyunk, ami komoly erő, és csapunk egy közös délutánt, brióssal, kakaóval, mesekönyvekkel. Nyomtatok nekik egy-egy oklevelet is, ha a szervező hozzájárul – tényleg, kedves Szervező, nem lenne jó ötlet az év végén egy-egy oklevél a gyermekeknek? – és biztos vagyok benne, hogy amikor megkérdezem, ki szeretne részt venne a következő évben is, a lelkesedés sokszorosa lesz a kezdetekhez képest.

Szabó-Tasi Kata

www.rainbowkatalogus.hu/olvasoklub


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.